A ballada szó hallatán leginkább felfokozott, érzelemdús légkörű tragikus eseményre gondolunk.  Ám a ballada kifejezés eredetileg még a táncra utalt, a bál szavunk őrzi ezt a jelentést.  Az erdélyi vonós hangszeres népzene egy jelentős része a barokk időszakban gyökerezik. A kalotaszegi zenekarok játékmódja és az általuk játszott dallamok díszítési jellemzői igen közel állnak a barokk zene stílusához. Ennek megfelelően az előadás hangzásvilágában Johann Sebastian Bach szerzeményeinek és a kalotaszegi Fodor Sándor Neti és Laka Kicsi Aladár prímások muzsikája ötvöződik.

A táncszínházi előadás témája maga a táncoló ember, aki táncában mélyebb összefüggéseket ismer fel és eredendőbb önismeretre tesz szert. A táncolás játékos komolysága és elevensége az emberi élet minden pillanatát áthatja: megszépíti a hétköznapjait, jelen van a sorsfordító pillanatokban és keretezi a születéstől a párválasztáson át az elmúlásig tartó nagy rítusokat. A tánc egyszerre ünnep és szórakozás, játék és küzdelem, feszült ellenkezés és szelíd belenyugvás, a kezdet és a vég folytonos váltakozása.

Tánckar: Antal Katalin, Bakos Gellért István, Csog Lehel Zoltán, Demeter Gyöngyi, Faluvégi Erzsébet, Fülöp Csaba, Hajdó Árpád, Hajdó-Nagy Lóránt, Mátéfi Ágota, Orbán Henrietta, Sipos Réka, Szabó Adrienn, Szabó Tamás Zsolt

Fénytechnika: Toásó István

Hangtechnika: Zilincki Károly

Jelmezek: Simó Júlia, Kiss Magdolna

Zenei szerkesztő: Kelemen László, Orza Calin

Zenei közreműködő: Kedves Botond, Orbán László, Ványolós András

A rendező munkatársa: Antal József

Koreográfus-rendező: Orza Calin