Figurás

Az előadás főszereplője maga a tánc, az egyén és közösség táncos szertartásai. A koreográfia mellőz minden külső történetet, minden elbeszélhető cselekményt, a figyelem központjába a táncoló férfiakat és nőket helyezi. Az előadásban látható egyéni, páros és közösségi táncok sora, belső – elsősorban dinamikai, ritmikai, plasztikai – logikát követ, lírai-balladai hangoltságú, rapszodikusan változó virtuóz elemekkel. Az előadás az erdélyi néptáncok – és a hozzájuk kapcsolódó zenekari és vokális dallamok – világát idézi, de nem múltba révedően, hanem 21 századi módon, a hagyomány ismeretén és tiszteletén túl, annak mai – ha úgy tetszik, kortárs szemléletű – színpadra alkalmazásával.

Táncosok: Antal József, Antal Katalin, Csog Lehel Zoltán, Faluvégi Erzsébet, Fábián Gergely, Fülöp Csaba, Hajdó Árpád, Hajdó-Nagy Lóránt, Orbán Henrietta, Sipos Réka Katalin, Szabó Adrienn, Szabó Tamás Zsolt
Kedves zenekar: Kedves Botond, Kelemen Molnár János, Román Hunor, Szabó Lóránd Győző
Fény: Toásó István
Hang: Zilincki Károly
Koreográfusok: Lőrincz Hortenzia, Orza Călin, Redő Júlia, Tőkés Edit, Tőkés Zsolt
Zenei szerkesztő: Kelemen László
Rendező: Orza Călin

Készült az  támogatásával.
hu_HUMagyar