Az előadás a székelység több száz éven keresztül létező, működő társadalmi létberendezkedésének minőségét boncolgatja. Hajlamosak vagyunk elfogultan visszatekinteni nemzetségünk történelmi tetteire, de tény, hogy létszerveződésünk hasonlított a természeti népekre jellemző berendezkedéshez. Életformánk természetközeli volt, az élethez szükséges javak eltulajdonítása nem károsította visszafordíthatatlanul a környezetünket. Összhangban volt az erkölcsi rend, a szellemi szint, a fizikai szükségletek megteremtése és a hit. Falvaink, kisvárosaink jól szervezettek voltak, az ilyen jellegű létberendezkedés kikristályosodott csúcspontjai. Ha létezett is csekély vagyonfelhalmozás, az a közösség iránti kötelesség növekedésével járt, mint például a haza, a határok védelme, nehezebb sorsú tehetséges emberek támogatása. Ezt az életformát bontják meg, zavarják össze a fejlődés zászlaja alatt megjelenő mézes-madzag eszmék. A fejlődés lassan-lassan felőrli, folyamatosan változtatja a még létező, számára nem tetszetős, elmaradottnak titulált közösségeket. Jelenünk a mindenáron fenntartható fejlődésről szól, mely lassan emlékezetünkből is kitörli a közelmúltban tetten érhető természetközeli, emberközeli berendezkedés nyomait. Az így létrejövő új társadalom egyéne egyre több felszínes tudásra tehet szert, ezzel párhuzamosan veszít a természettel kapcsolatos összhang megteremtéséhez szükséges tudásából, és egyre kevésbé hallja a cselekedeteit szabályzó belső hangot.